KétIgen Alapítvány –
a boldog párkapcsolatokért

A KétIgen Alapítvány pár- és családterápiában jártas szakemberek segítségével dolgozott ki párkapcsolat-gazdagító műhelyeket, amelyek férfi-nő pároknak segítenek jobban elmélyíteni a kapcsolatukat és egyre örömtelibbé tenni azt.

Párkapcsolat-gazdagító műhely a KétIgen Alapítvány szervezésében

A KétIgen Alapítvány műhelyei hét alkalomból állnak, céljuk a párkapcsolatok mélyítése, erősítése. A hét alkalom az alábbi témakörök mentén járja körül a párkapcsolat fontosabb területeit:

Hitbeli elvek ismertetése nem része a tematikának, célunk a pszichológia és párterápia kutatási eredményeinek és tapasztalatainak átadása.

1
boldog pár

Választható programok

A KétIgen Alapítvány párkapcsolat-gazdagító műhelyeket szervez olyan pároknak, akik kapcsolatukat komolyan gondolják. Nem kell, hogy jegyesek legyetek. Nem baj, ha már évek óta házasok vagytok. Jöhettek akkor is, ha hónapok óta vagy évtizedek óta vagytok együtt.

Csoportos párkapcsolat-gazdagító
műhely

Pároddal csoportosan, de elsősorban páros feladatokon keresztül mélyíthetitek el az adott témát online vagy személyes formában.

Nyolcszemközti párkapcsolat-gazdagító program

Pároddal otthon dolgozzátok fel az egyes témákat, majd egy mentorpár személyesen vagy online formában biztosít lehetőséget, személyre szabottan a tapasztalataitok, elakadásaitok, kérdéseitek átbeszélésére.

Párkapcsolat-gazdagítás négyszemközt

Pároddal saját tempótokban haladhattok, megnézve egy-egy előadás-videót és otthon elvégezhetitek az ahhoz tartozó feladatokat.
 

AKTUÁLIS PROGRAMJAINK

PROGRAM NEVE

HELYSZÍN

IDŐPONT

LÉTSZÁM

REGISZTRÁCIÓ

Négyszemközti program
részletek

online

bármikor végezhető

nincs

jelentkezés

Párkapcsolat-gazdagító est

személyes, Bp. I. ker. Krisztina tér 1.

várhatóan 2023. ősz

min. 10 pár
max. 45 pár

HAMAROSAN

Csoportos műhely

személyes, Bp. I. ker. Krisztina tér 1.

várhatóan 2023. ősz

min. 6 pár
max. 18 pár

HAMAROSAN

Egy nap egymásért – Szülők leszünk!?

személyes, Bp. I. ker. Krisztina tér 1.

várhatóan 2023. ősz

min. 6 pár
max. 15 pár

HAMAROSAN

TERVEZETT PROGRAMJAINK

Nyolcszemközti program

hamarosan, előregisztrálni itt lehet

Lépés 1 of 7

Szeretnétek egy kicsit kizökkenni a hétköznapi mókuskerékből és új élményekkel gazdagodni? Akkor ezt a programot nektek találtuk ki!

Egy olyan kirándulásra hívunk benneteket, ahol amellett, hogy Magyarország egy csodás táján jártok, a párkapcsolatotokat is ápoljátok. A túra során izgalmas, elgondolkodtató és olykor játékos kérdések, feladatok segítségével beszélgethettek kapcsolatotokról a múltról – a jelenről – és a jövőről.

Témák

Alaptúra – Összeköltözés előtt – Házasságkötés előtt – Gyermekvállalás előtt – Hosszabb ideje kapcsolatban lévőknek

Helyszín

Nagymaros – A körtúra a temető melletti parkolóból indul (cím: Nagymaros, Rákóczi Ferenc u. 37, 2626 – Google maps

Hogyan működik

A kirándulás útvonala adott, azonban az elején kiválaszthatjátok, hogy melyik témához kapcsolódó kérdések a legaktuálisabbak számotokra. Egy túra során egy témában tudtok elmélyülni. Az Alaptúrát minden párnak jó szívvel ajánljuk, ezen kívül elérhetők egyéb olyan témakörök is, amelyek különböző élethelyzetekben aktuálisak. A túrához kapcsolódó kérdéseket a helyszínen lévő QR kód megnyitásával tudjátok elérni.

4,5 km

1,5 óra menetidő

239m szintemelkedés

babakocsival nem járható

A KétIgen Alapítvány párkapcsolat-gazdagító műhelyeket pár- és családterápiában jártas szakemberek álmodták meg és hozták létre azzal a céllal, hogy minél több pár szenteljen minőségi időt a kapcsolatának.

Nemzetközi kutatás és szakmai alapozó munka:

Darvas Mátyás pedagógiai fejlesztő, gimnáziumi tanár
Kozek Lilla pszichológus
Morva Zsuzsanna gyógypedagógus, pszichopedagógus

A műhelyek programjának kidolgozói:

Börzsei Borka pár- és családterapeuta, szociálpedagógus, magyar nyelv és irodalom tanár
Csuriné Mirk Gyöngyi pszichológus, pszichológus tanár, pár- és családterapeuta
Kigyóssy-Bózsó Andrea jogász, lelkigondozó, képzésben lévő pár- és családterapeuta
Kigyóssy Örs KétIgen Alapítvány programvezető, építész, képzésben lévő pár- és családterapeuta, képzésben lévő mentálhigiénés szakember
Kozma Orsolya pszichológus, egészségfejlesztő, képzésben lévő pár- és családterapeuta
Kretzer Réka jogász, klinikaiszakpszichológus-jelölt
Somogyi Klára tanácsadó szakpszichológus, life coach, pár- és családterapeuta
Šindýlková Zsófia pszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta
Záborszky Zsófia
pszichológus, képzésben lévő pár- és családterapeuta

Párkapcsolati
immunerősítő hírlevél

Add meg az email címedet, ha szeretnél párkapcsolat-ápolásról cikkeket, ötleteket, teszteket, játékos gyakorlatokat kapni!

Mentorpárok

A KétIgen mentorpárjainak kiterjedt gyakorlata van és külön felkészítést is kapnak párokkal való általános (nem terápiás) munkára. Jó egyéni és párkapcsolati önismeretük van. Sok-sok éve élnek párkapcsolatban, házasságban. Jellemzően a mentorpár egyik tagja szakember. Munkájukat szakmai szupervízió mellett végzik.

 

Visszajelzések

2019 ősze óta összesen 101 pár vett részt a csoportos műhelyeinken. Anonim kérdőíveken arra a kérdésre, hogy mennyire volt hasznos a hétalkalmas műhely a párok számára, 90%-ot kaptunk. Arra a kérdésre, hogy mennyire ajánlanád a műhelyt más pároknak, 92%-ot.

Szakmai ajánlóink

Az oldal támogatója

© 2022 EVH. All Rights Reserved

Csoportos párkapcsolat-gazdagító műhely

Várunk titeket a KétIgen Alapítvány hétalkalmas csoportos műhelyén, amelynek célja a párkapcsolatok mélyítése, erősítése. Az alkalmon 12-36 fős csoportban az adott témában meghallgathattok egy 30-40 perces előadást, majd 2 órában kb. 8-12 fős csoportban egy mentorpár vezetésével páros és kiscsoportos feladatokon keresztül járhatjátok körül az adott témát.

A csoportos műhely formái:
a) Személyes találkozással, budapesti helyszínen, általában kétheti rendszerességgel hétköznap esténként.
b) Online formában, a zoomon keresztül kapcsolódunk általában kétheti rendszerességgel hétköznap esténként. Résztvevőként akár együtt, akár különböző helyszínről is bekapcsolódhattok a műhelybe.

Mindkét program tematikája teljesen azonos.

Alapítványunk támogatásokból tartja fent magát. Bátorítunk titeket is, hogy adományaitokkal támogassatok minket, hogy még több hasonló műhelyt/programot tudjunk tartani. Kiadásunk az online műhely kapcsán 42.000 Ft/pár, a személyes műhely kapcsán 48.000 Ft/pár, ennél lehet többet és kevesebbet is utalni. Adományotokat kérjük, hogy a legkésőbb a harmadik alkalom előtt utaljátok el a KétIgen Alapítvány OTP Banknál vezetett 11742094-26992288 számlaszámára. Megjegyzés rovatban mindenképpen szerepeljen az adomány szó.

A program sikeres elvégzése esetén ajándékban részesültök!

Nyolcszemközti párkapcsolat-gazdagító program

Ha szeretnétek személyre szabott módon mélyíteni, erősíteni a kapcsolatotokat, akkor várunk titeket a nyolcszemközti műhelyünkre! Lehetőségetek van egy online előzetes beszélgetésen megismerkedni a titeket kísérő mentorpárral, majd további 7 alkalommal találkozhattok rátok szabottan, de jellemzően kétheti rendszerességgel. Minden találkozó előtt egy előadás-videót és ahhoz tartozó feladatokat kaptok, amelyeket otthon tudtok megnézni ill. elvégezni. A mentorpári alkalom során elsősorban a tapasztalatok, elakadások, kérdések átbeszélésére, illetve további páros feladatok közös feldolgozására van lehetőség.

A nyolcszemközti program formái:
a) Személyes találkozással budapesti helyszínen.
b) Online formában, a világhálón kapcsolódtok össze a mentorpárral. Résztvevőként akár együtt, akár különböző helyszínről is bekapcsolódhattok a műhelybe.

Lehetőség van arra, hogy két részletben vegyetek részt a műhelyen:
modul 1: 1-3. alkalom
modul 2: 4-7. alkalom
Az első modul önmagában is, míg a második modul kizárólag az első modul után végezhető el.

Ára: 72.000 Ft / pár / 7 alkalom
modul 1: 35.000 Ft / pár / 1-3. alkalom
modul 2: 45.000 Ft / pár / 4-7. alkalom

A program sikeres elvégzése esetén ajándékban részesültök!

A nyolcszemközti program még nem indult el, fejlesztés alatt áll. Előregisztrálni lehet itt.

 

Párkapcsolat-gazdagítás négyszemközt

A négyszemközti program célja, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy otthon, kettesben, külső segítség nélkül tegyetek a párkapcsolatotok ápolásáért. A program során 7 fontos párkapcsolatot érintő témában tudtok elmélyülni, mely megegyezik a csoportos párkapcsolat-gazdagító műhely tematikájával. Minden témához tartozik egy videó, majd több egyéni és páros feladat, amit saját tempótokban tudtok elvégezni.

A programra való regisztráció jelenleg ingyenes (későbbiekben várhatóan: 9500 Ft / pár)

A négyszemközti program NEM tartalmaz mentorpári konzultációt. Amennyiben a program alatt mégis szeretnétek egy mentorpárral átbeszélni a bennetek felmerült kérdéseket, erre a mentorpárral egyeztetett helyen és időben (akár személyesen, akár online) biztosítunk lehetőséget. Egy 90 perces alkalom díja 8000 Ft.

Regisztráció: https://ketigen.com/regisztracio/

KORÁBBI PROGRAMOK

PROGRAM NEVE

LEÍRÁS

LÉTSZÁM

IDŐPONT

STÁTUSZ

L csoportos műhely

személyes, Bp. I. ker. Krisztina tér 1., kéthetente csütörtökönként

12 pár

2023. márc. 30., ápr. 13., 27., máj. 11., 25., jún. 8., 15. 18:30-21:30

lezárva

K csoportos műhely

online, kéthetente csütörtökönként

6 pár

2022. nov. 3., 17., dec. 1., 15., 2023. jan. 5., 19., febr. 2. 18:30-21:30

lezárva

J csoportos műhely

személyes, Bp. I. ker. Krisztina tér 1., kéthetente keddenként

18 pár

2022. okt. 11., 25., nov. 8., 22., dec. 6., 20., 2023. jan. 17. 18:30-21:30

lezárva

I csoportos műhely

személyes, Bp. I. ker. Krisztina tér 1., kéthetente csütörtökönként

6 pár

2022. márc. 17., 31., ápr. 14., 28., máj. 12., 26., jún. 9. 18:30-21:30

lezárva

H csoportos műhely

online, kéthetente keddenként

6 pár

2022. márc. 8., 22., ápr. 5., 19., máj. 3., 17., 31. 18:30-21:30

lezárva

G csoportos műhely

online, kéthetente csütörtökönként

7 pár

2021. okt. 21., nov. 4., 18., dec. 2., 16., 2022. jan. 6., 20., 18:30-21:30

lezárva

F csoportos műhely

személyes, Budapest I. kerület, kéthetente keddenként

7 pár

2021. okt. 12., 26., nov. 9., 23., dec. 7., 21., jan. 4., 18:30-21:30

lezárva

E csoportos műhely

online, kéthetente keddenként

10 pár

2021. ápr. 6., 20., máj. 4., 18., jún. 1., 8., 15., 18:30-21:30

lezárva

D csoportos műhely

online, kéthetente csütörtökönként

9 pár

2021. febr. 4., 18., márc. 4., 18., 31., ápr. 15., 29., 18:30-21:30

lezárva

C csoportos műhely

részben online, kéthetente szerdánként

9 pár

2020. okt. 7., 21., nov. 4., 18., dec. 2., 9., 16., 18:30-21:30

lezárva

B csoportos műhely

személyes, Budapest II. kerület, hetente szerdánként

12 pár

2019. okt. 30., nov. 6., 13., 20., 27., dec. 4., 11., 19:00-21:30

lezárva

A csoportos műhely

személyes, Budapest II. kerület, kéthetente keddenként

12 pár

2019. szept. 17., okt. 1., 15., 29., nov. 12., 26., dec. 10., 19:00-21:30

lezárva

Szeretnétek egy kicsit kizökkenni a hétköznapi mókuskerékből és új élményekkel gazdagodni? Akkor ezt a programot nektek találtuk ki!

Egy olyan kirándulásra hívunk benneteket, ahol amellett, hogy Magyarország egy csodás táján jártok, a párkapcsolatotokat is ápoljátok. A túra során izgalmas, elgondolkodtató és olykor játékos kérdések, feladatok segítségével beszélgethettek kapcsolatotokról a múltról – a jelenről – és a jövőről.

Helyszín

Nagymaros – A körtúra a temető melletti parkolóból indul (cím: Nagymaros, Rákóczi Ferenc u. 37, 2626 – Google maps

Hogyan működik

A kirándulás útvonala adott, azonban az elején kiválaszthatjátok, hogy melyik témához kapcsolódó kérdések a legaktuálisabbak számotokra. Egy túra során egy témában tudtok elmélyülni. Az Alaptúrát minden párnak jó szívvel ajánljuk, ezen kívül elérhetők egyéb olyan témakörök is, amelyek különböző élethelyzetekben aktuálisak. A túrához kapcsolódó kérdéseket a helyszínen lévő QR kód megnyitásával tudjátok elérni.

A túrát teljesítők ajándékban részesülnek, melyről a túra végéhez érve kapnak további információt.

Témák

Alaptúra – Összeköltözés előtt – Házasságkötés előtt – Gyermekvállalás előtt – Hosszabb ideje kapcsolatban lévőknek – Felnőtt, elköltöző gyerekeket nevelő pároknak – Kisgyermekes pároknak

4,5 km

1,5 óra menetidő

239m szintemelkedés

babakocsival nem járható

A kutatásunkról

A KétIgen Alapítvány fontos célja, hogy munkájának hatékonyságát független kutatások is vizsgálhassák. Jelenleg a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének kutatócsoportjával közösen egy nagy volumenű kutatásunk folyik. A kutatás keretében több párkapcsolati pszichoedukációs program hatásvizsgálata zajlik. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy más proramokhoz és kontorollcsoporthoz hasonlítva a KétIgen Alapítvány párkapcsolat-gazdagító programjai hogyan hatnak a párkapcsolatokra. Változnak-e a program hatására párkapcsolatunkban megjelenő negatív hiedelmeink? Biztonságosabban tudunk-e a programot követően párunkhoz kötődni? Elégedettebbek leszünk-e a párkapcsolatunkkal?

Amennyiben Ön is szívesen részt venne kutatásunkban jelentkezzen párjával a kutatas@eft-parterapia.hu címen vagy online űrlapunk kitöltésével. Adja meg saját és párja e-mail címét, hogy felvehessük Önökkel a kapcsolatot és elküldhessük online kérdőívünket. A kutatásban való részvételüket Susan Johnson “Ölelj át!” című könyvének egy ingyenes példányával vagy egy 20%-os vásárlási kedvezménnyel jutalmazzuk, amelyet az EFT alapítvány termékeire érvényesíthetnek.  

A kutatásban való részvétel részletei:

Kutatásunk online adatgyűjtésen alapul. Az online kérdőív kitöltése kb. 15-20 percet vesz igénybe alkalmanként. Összességében a kutatásban való részvétele 1 órás aktivitást igényel majd Ön és párja részéről.

Az online kérdőív kitöltésére három alkalommal fogjuk kérni Önt és párját: az első kitöltést követően 8 héttel, a második kitöltést követően 6 hónappal később fogunk Önnek ismételten megkereső e-mailt küldeni, amelyet párjával külön-külön fognak megkapni a megadott e-mail címeikre.  Fontos, hogy Ön és a párja mindketten töltsék ki kérdőívet mindhárom időpontban, mert csak ebben az esetben biztosítanak hasznos adatokat számunkra és ebben az esetben tudjuk biztosítani az ingyenes könyv ajándékot vagy vásárlási kupont.

A kutatásban való részvétel anonim, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk majd válaszaikat személyhez kötni. Minden résztvevő egyedi linket kap az online kérdőív kitöltésére, ilyen módon válaszait párja sem láthatja majd.

A kutatás megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, és a szükséges engedélyek birtokában zajlik és a részvétel teljességgel önkéntes.

Mentorpárok

Zsófi+Ambrus

Andi+Örs

Réka+Zoli

Kinga+Márton

Borka+Tamás

Zsuzsi+Miki

Ági+Gergő

Dóri+Matyi

Saci+Pali

Kata+Bence